Cégünk története
Múlt
Egy zalai faluban, Becsehelyen történt valamikor 1982-ben, hogy Timár Károly, egy helybeli fiatalember, gondolt egy merészet és belefogott... Elkészítette élete első tucat szobahintáját - akkor még nem is sejtette, hogy valójában jövőjének magvait ültette el. A magvakból aztán szép fa növekedett, ami sok gyümölcsöt termett, és terem még ma is. Egyik ágán fajátékokat, másik ágán bútorokat, a harmadikon pedig minden mást, amit az asztalos ipar termékei közé sorolhat.
Így indult... Azóta eltelt három évtized, és a fiatalemberből tapasztalt cégvezető lett, fiai pedig nyomdokain elindulva tovább gondozták, formálták és formálják ma is az általa megkezdett művet.
Műhelyünk ma fiatalos lendülettel folyamatosan bővül, gépparkunk fejlődik, technológiáink lépést tartanak a korral. Igyekszünk ma is ugyanúgy, mint az elmúlt évtizedekben kiszolgálni azok igényeit, akik bizalmukkal tüntetnek ki minket. Megrendelőink egyrészről a lakosság köréből érkeznek, és testre szabott megoldásokat választanak lakásuk bebútorozásához, galériák építéséhez, udvaruk szépítéséhez. Másrészről teljesítjük egyházi közösségek, cégek és közületek megbízásait is, legyen szó templomok, üzlethelyiségek, irodák berendezéséről vagy épp egy patika impozáns bútorremekéről. Széles tehát a skála, ha többet szeretne megtudni, a termékek menüpont alatt teljesebb listát és pontosabb paramétereket is talál, galériánkban pedig szemügyre is vehet néhányat eddig elkészült munkáink közül.
Reméljük ez a honlap Önnek is segít, hogy jobban megismerjen minket, és ránk bízza élettere kialakítását.

Jelen